Fa típusok

A fenyők kiemelkedő világgazdasági jelentőségét, homogén, könnyen megmunkálható fájuk, a tömegükhöz viszonyított kedvező szilárdságuk és rugalmasságuk biztosítják.

Lucfenyő:
Az északi féltekén tenyésző lucfenyőknek 50 faja ismert. Az európai fakereskedelemben a Közönséges lucfenyő mellett szerepe van még a Szibérai lucfenyőnek és a Szerb lucfenyőnek.
Fája sárgásfehér, könnyű, puha. A sűrűsége és szilárdsága nagyban függ a termőhelytől. A magashegységi és északi származású lucfenyők egyenletes, keskeny évgyűrűszerkezettel és kedvező fizikai-mechanikai tulajdonságokkal rendelkeznek.
Cellulóztartalma egyedülállóan magas. A leggyakrabban és legtöbbféleképpen használt fafajok egyike. Kevésbé dekoratív rajzolata ellenére fontos bútorfa, de különösen a külső- és belsőépítészet alapanyaga. A hazai ajtó, ablak- és falburkolat gyártás legfontosabb fafaja.
 
Erdei (borovi) fenyő:
Az erdeifenyők nemzetségének 120 faja ismert. Ezek közül Eurázsiában a közönséges erdeifenyőnek kiemelkedő a szerepe. Megtalálható a Földközi-tengertől az Északi-sarkig, a síkvidéki homoktájakon és a középhegységekben egyaránt. Hazánkban őshonos és a legelterjedtebb fafaj.
Fája sárgás-vörösbarna.
Az erdei (borovi) fenyő átlagosan sűrűbb, szilárdabb, mint a luc-, jegenye- és simafenyők. Meg kell jegyezni, hogy az erdeifenyő tulajdonságai rendkívül nagy változékonyságot mutatnak, termőhelytől függően. Az erősen elgyantásodott faanyag különösen nagy sűrűségi és szilárdsági jellemzőkkel rendelkezhet, de nehezen megmunkálható. Nagy gyantatartalma miatt fája tartósabb a luc- és jegenyefenyőknél. Fája jól telíthető, ragasztható és felületkezelhető.
Az erdei (borovi) fenyő dekoratív rajzolata miatt a bútorgyártás, fa nyílászáró gyártás és a belsőépítészet, tartóssága és szilárdsága miatt az épületasztalos-ipar keresett fafajtája.

Vörösfenyő:
Tűlevelű, de nem örökzöld! Tavasztól őszig fenyőként viselkedő fánk tűleveleit ősszel lehullatja. Nem beteg, csupán lombhullató a nagyon dekoratív vörösfenyő. Az európai vörösfenyő az Alpokban, Kárpátokban őshonos, 30-40 méteresre növő lombhullató fenyőféle a megjelenésével könnyen meghódítja a növények kedvelőit. A kellemesen puha, szinte selymes levélcsomóit érdemes megsimogatni kihajtáskor, különlegesen kedves élmény. A végeláthatatlan szibériai tajga faállományának csaknem fele vörösfenyő: nyugaton szibériai vörösfenyő (Larix sibirica), keleten dauriai vörösfenyő (Larix gmelinii). Ezek a hatalmas fák 30–40 méter magasra is megnőnek, törzsük átmérője akár 1,75 méter, életkoruk akár 300–500 év is lehet. A Bajkál-tótól nyugatra elterülő Szaján-hegységben 800–900 éves egyedeket is találtak.

Eukaliptusz:
Az eukaliptuszok közé tartoznak a Föld legmagasabb kétszikű fái. Nemcsak nagyra nő, de gyorsan is: a királyeukaliptusz (Eucalyptus regnans) természetes élőhelyén vagy azzal azonos klímán megközelíti a száz méter magasságot. Vannak kisebb, cserje méretű fajok is (például Eucalyptus macrocarpa). Európa több országában is ültetik parkokban, díszkertekben, de a hatalmas termetű fajokat csak a déli országokban, ahol a hőmérséklet ritkán csökken fagypont alá. A legmagasabb, Európában élő fa valószínűleg az a közel 70 méter magas tarka levelű eukaliptusz (Eucalyptus diversicolor), ami a portugáliai Coimbrában, a Vale de Canas parkban áll.

Kérge a platánhoz hasonlóan vékony lemezekben, de inkább hosszú szalagokban leválik. Színe a leválás idejétől függően szürkésfehér, barnásvörös vagy barna, de a Szunda- és a Fülöp-szigeteken növő indonéz gumifa (Eucalyptus deglupta) kérge zöld alapon hosszanti vörös csíkokkal tarkált. Az egyes fajokat a virág színe és formája mellett gyakran a kéreg jellegzetes színmintája alapján határozzák meg.

Hamvaskék vagy hamvaszöld levelei a fiatal hajtásokon levélnyél nélküliek, szárölelők. Az idősebb levelek lándzsásak, illetve keskenyek, hosszuk akár a 35–40 cm-t is elérheti. Ha megdörzsöljük vagy szétmorzsoljuk őket, jellegzetes illatot árasztanak.

Bimbóit csésze és párta helyett rügysapka (operculum) borítja. Amikor eljön a virágnyílás ideje, a fedőlap lehullik, és dús nyalábban előbukkan a porzók színpompás tömege. Erre azért van szüksége, mert a legtöbb fajt madarak porozzák be, márpedig a madarak szaglása gyönge. Épp ezért az eukaliptusz virágainak szinte alig van szaga — a madarakat a látvány vonzza. Egyes fajait más állatok porozzák be – mint például az oposszumok vagy a repülő róka. A magányosan álló virágok korong alakúak; a legtöbb fajé fehér vagy sárga, de némely fajé (például Eucalyptus caesia) vörös. Az apró magokat a fordított harang alakú, 2–3 cm-es toktermések kiszáradása után a szél szórja szét.

 

Referencia térkép

 

(kattintson a képre)

 

Beszállítóink